Szemészeti magánrendelés, Budapest XI-XXII

Budapest XI. kerületében születtem, itt folytattam tanulmányaimat, 1980-ban érettségiztem a Kaffka Margit Gimnázium biológia-latin tagozatán.


1986-ban végeztem a SOTE Általános Orvosi Karán.


1986-1988. között Esztergomban a Vaszary Kolos Kórház neurológiai osztályán dolgoztam.


1988-ban szemészként folytattam pályámat, 1990-ig a Szent István Kórház, majd 1990-1994 között a Szent Imre Kórház szemészeti osztályán dolgoztam.


1994-ben tettem le a szemészeti szakvizsgát, azóta a járóbeteg ellátásban tevékenykedem.


1997-2004 között a XXII. kerületi Egészségügyi Szolgálat szemészetén részlegvezető főorvosként dolgoztam.


2004-2014 között  vállalkozó orvosként több szakrendelőben láttam el a betegeket, majd visszatértem a XI. kerületbe és jelenlegi munkahelyem a Szent Kristóf Szakrendelő.


Fontosnak tartom a betegeim állapotának nyomon követését, így szívesen foglalkozom glaucomás betegek gondozásával, egyéb betegségben szenvedők időszakos állapotfelmérésével. Jelenlegi munkahelyemen ifjúsági szemészeti rendelést is ellátok, tehát 8-10 éves kortól gyermekeket is szeretettel várok.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és az abban foglaltakat elfogadom!